Hírek
2016. Június 23. 12:43, csütörtök | Sport
Tanulságos versenyen vagyok túl!

2016.06.17-19. Kecskemét Gokart Pálya
Beszélgetés Nagy Benjámin gokart versenyzővel a Kecskeméten megrendezett CEE III, CEZ III, Hun RMC IV. verseny után.
Túl vagy a június végi Gokart OB-n. Megosztanád a portálolvasókkal, a sporttársaiddal a három nap történetét?
- Pénteken és szombaton edzéssel telt napom.
Igyekeztünk megtalálni a helyes beállításokat a száraz pályára, amely többé-kevésbé sikerült is.
- Ezen a versenyen már a Hargitai Racing színeiben versenyeztem, igyekeztem beilleszkedni az új csapatomba. Saját szerelőt kaptam, akivel meg tudtam beszélni a pályán szerzett tapasztalataimat, és ennek tükrében állítunk a gokarton a jobb időeredmény és úton tarthatóság elérése érdekében.
- Vasárnap volt az időmérő ahol 24-ik helyre való időmérőt futottam.
Az első futamban jókat csatáztam, nagyon élveztem a versenyt, jókat előzgettem. Huszonegyedikként fejeztem be a futamomat.
A második futamban a rajtom az jól sikerült. Tizenhetedik helyig sikerült feljönnöm amikor összeütköztünk egy sporttársammal. Meg akartam előzni, de elém húzta sajnos féktávon a kormányt én pedig ráfutottam a hátuljára, ami miatt visszacsúsztam a huszonegyedik helyre az utolsó körben.
A harmadik futamban szintén jól elrajtoltam és a verseny során sikerült kikerülnöm a baleseteket. Feljöttem a tizennegyedik helyig, de a tizedik kör után sajnálatos módon defektet kapott a gokartom jobb hátsó kereke, így visszacsúsztam a huszadik helyre.
A hétvégét tanulságosnak értékelem. Úgy érzem, hogy a közelharcokban jobban teljesítek.
Nagyon szépen köszönöm az új csapatomnak a segítségét.
Köszönöm a 2016-os támogatást a FÉMALK ZRT-nek a csapatomnak és a családomnak!
- Hajósi Miklós -
www.hajoka.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 16. 07:27, szerda | Sport
Bajnokok Ligája - A Barcelona és a PSG is megszenvedett a továbbjutásért
A papírformának megfelelően, de a vártnál nehezebben az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain is elődöntőbe jutott a labdarúgó Bajnokok Ligájában:
2025. Április 15. 07:29, kedd | Sport
Bajnokok Ligája - A klubtörténet legnagyobb csodájában reménykednek Dortmundban
A Borussia Dortmundnál reménykednek abban, hogy kedden este a hazai visszavágón képesek lesznek visszavágni a Barcelonának a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén elszenvedett 4-0-s vereségért.
2025. Április 14. 07:51, hétfő | Sport
Premier League - Újabb győzelmével a bajnoki cím kapujában a Liverpool
Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 2-1-re nyert otthon a West Ham United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának vasárnapi játéknapján.
2025. Április 14. 07:46, hétfő | Sport
Férfi kézilabda MK - Nyolcadik alkalommal kupagyőztes a Szeged
A Szeged nyolcadik alkalommal nyerte meg a férfi kézilabda Magyar Kupát, mivel 31-30-ra legyőzte a négyes döntőre címvédőként érkezett Veszprémet vasárnap a tatabányai döntőben.